Talán életem legszebb nyarának indult. A Cambridge egyetem bentlakásában ültem és apát vártam. A csomagjaim összepakolva hevertek a földön, a vizsgajegyeimet rejtő boríték pedig a kezemben. Ahogy a kilincs lenyomódott édesapám dugta be a fejét az ajtón.
-Szerbusz, kislányom!-köszönt mosolyogva, majd magához ölelt. A fejem búbjára nyomott egy puszit.
-Ezra?-érdeklődtem a bátyám után.
-Nem tudott jönni, dolgozik.-mondta mosolyogva. A testvérem fesztiválszervező. Kiskora óta imád rendezkedni meg szervezkedni, várható volt, hogy ilyen pályán indul el.
Az autóban az elmúlt időkről meséltem neki. Szándékosan nem kérdezett Luke-ról. Már másfél éve boldogítjuk egymást. Már azelőtt jóban voltunk, mielőtt elkezdte volna zenész karrierjét. Nehéz abban a tudatban élni, hogy lányok milliói esedeznek a lába alatt és bárkit megkaphatna és csak egy szavába kerülne. Elég ritkán találkozunk. Ő turnén, én egyetemen. Milyen pofátlan vagyok, be sem mutatkoztam. Deborah Faith Clarsson vagyok, persze egyesek csak úgy ismernek "Luke ribanc barátnője". 18 éves vagyok és most végeztem el az első évemet a Cambridge Szaktudományi Egyetem Ausztrál Karán. Black Cover városában élek, ami Ausztráliában, Sidneytől 150 km-re fekszik. Észre sem vettem, de elaludtam. Általában mindig elbóbiskolok az autóutakon, amivel Luke agyára szoktam menni. Ma van a turnéjuk utolsó állomása, ami nem más mint Melbourne. Luke abban a hitben él, hogy ma még vizsgám van és nem érek el az utolsó koncertjükre. Valahol a puszta közepén voltunk, mikor felébredtem. Azonnal megpillantottam a Black Cover feliratú táblát. Izgatottá váltam, hiszen egy óra múlva indulok repülővel Melbourne-be. Nem sokan ismerik a szülővárosomat, mindenki inkább menekül innen. Ugyanis az emberek fekete borítékokat kapnak a postán. Én nem hiszek ebben. Csupán mendemondának találom. Ledobtam a cuccaimat, majd beszívva az otthoni levegőt készültem fel rá, hogy néhány óra múlva, két hónap elteltével láthatom a szerelmemet.
*Luke Hemmings*
Idegesen tördeltem az ujjaim. Igazából nagyon sajnáltam, hogy Borah nem lehet itt a koncerten. Nagyon rég nem láttam már, szerteném már csókolni ajkait. Igazából bíztam benne, hogy megjelenik és tökéletesen ívelt ajkait az enyémekre nyomja bátorításként. Elszigeteltem a hallásom a külvilágtól, mikor bedugtam a kis pöcköket a fülembe. Utolsó reményeimet is elveszítettem, mikor a hangtechnikus visszaszámolt háromtól, mi pedig felléptünk a színpadra. Tompán hallottam a nekünk szóló sikításokat.Felcsendültek a Gotta Get Out első akkordjai, majd bánatomat félretéve kezdtem el énekelni. A rajongók velem együtt kezdték kántálni a már jól ismert sorokat, ami miatt mint mindig, most is dagadt a májam. A szemeimet becsukva énekeltem ki a magasabb hangokat is. Mindent bele akartam adni ebbe az utolsó koncertbe. Végre itthon vagyunk.
-Jó estét Melbourne!-kiáltott bele Cal a mikrofonjába. Ezt egy sikítás követte. Bármit mondasz nekik sikítanak. Annyira aranyosak...Gondoltam megviccelem egy picit őket.
-Ismeritek azt a számot, hogy: you look so perfect standing there, in my American Apparel underwear...-kezdtem énekelni a refrént, amit egy hatalmas sikítás követett.-Na ez nem az lesz.
Mindenki nevetni kezdett.
-Hearthache on the big screen.-mondta Michael. Énekelni kezdtem, majd a színpad mellé pillantottam. Egy szőke lány állt ott, gyönyörű mosolyával és integetni kezdett. Legtöbben észrevették, hogy valamire nagyon felfigyeltem és arra pillantottak. Sokan mutogattak Borah felé, ami neki nagyon fájt. Soha nem beszélt nekem arról, mennyire fáj ez neki, de mindig láttam rajta. Egy sajnálkozó pillantást vetett rám, majd eltűnt a backstage-be vezető ajtóban. Mindig hibásnak éreztem magam ezek miatt, hiszen oktalanul bántották. Még elénekeltünk két számot, majd szünetet tartva lemásztunk a színpadról. Leraktam a gitáromat, majd futva rontottam be az öltözőmbe. Ott ült a kanapén, lábait felhúzta és magához ölelte a térdeit. A fejét lehajtotta. Odaléptem hozzá, majd magamhoz öleltem.
-Sajnálom...- súgtam a fülébe, miközben beéülről kicsattantam az örömtől, hiszen hónapok óta nem volt alkalmam vele találkozni. Fejét felemelte, mosolyra húzta kívánatos ajkait. Szemeimet lehunytam, majd ajkaimmal az övét súroltam. Megéreztem epres ajakápolójának ízét, majd mosollyal az arcomon kezdtem falni ajkait. A szívem kétszeresére gyorsította ritmusát. Ugyanazt éreztem akkor is mint első csókjánál. Ekkor még nem sejtettük, hogy önfeledt boldogságunknak hamarosan vége szakad...
A konert végére nagyon elfáradtunk, de Borah jelenléte rengeteg energiával töltött el. Imádtam, ahogy állt a színpad mellett és ritmusra dobolt a lábával. A kocert végén feldobva szökkentem le a színpadról, majd odaléptem hozzá és egy újabb csókot csentem tőle. Ashton barátnője is eljött, Cora. Ő és Borah a legjobb barátnők. Tulajdonképpen Ashtonnak és Corának köszönhetem, hogy most a szerelmem apró kezét szorongathatom. Apró csókont csentem tőle, amikor megjelentek a VIP jegyesek. Rengeteg aranyos lány fordult meg közöttük. Volt aki képet meg aláírást, de a bátrabbak puszit meg ölelést is kértek. Borah és Cora a sarokban ültek egymásnak dőlve és minket figyeltek, miközben magukban pusmogtak. Elköszöntem a lányoktól, majd odaléptem Hozzá. Gyönyörű kék szemei csodálatosan csillogtak. Felkaptam az ölembe, majd elköszöntem a fiúktól és kimentem a kocsihoz. A sofőr elvitt a reptérre, mi pedig felszálltunk az első Sidney-be tartó gépre. Borah szokásához híven elaludt én pedig ártatlan arcát tanulmányoztam. Arcának tökéletes vonásai gyönyörűen kirajzolódtak. Álmában elmosolyodott, majd törékeny kezeit körém fonta. Kicsit hátrébb húzódtam, mire azonnal felkapta a fejét. Álmosan pillantott körbe, majd közelebb hajolt és apró csókot nyomott ajkaimra. Megkezdődött a leszállás. A reptér parkolójában ott állt a fekete terepjáróm. Kinyitottam neki az ajtót, majd megkerülve az autót én is. A kezét a váltóra helyeztem, majd rátettem a sajátom. A szemembe nézett, majd mosolyogva megszólalt.
-Annyira hiànyoztál...-kissé bűntudatot keltett bennem ez a mondat. Nekem is hiányzott, de nekem a figyelmemet elterelték a fiúk meg a rajongók. Persze, azt az elviselhetetlen űrt én is éreztem a szívemben. Számat mosolyra húztam, majd megcsókoltam. Nem vagyok a szavak embere, és ezt ő is tudta. Egyikünk sem tudott nyíltan beszélni az érzéseiről, és ezen nem is akartunk változtatni. Inkább a tetteinkkel, az apró gesztusokkal mutattuk ki az egymás iránt érzett szeretetünket. Az egész utat átbeszélgettük. Ő mesélt az egyetemről, én pedig a turnéról. Egyikünknek sem volt új a két téma, hiszen Skype-on minden nap beszélgettünk. Nevetve léptünk be a közös lakásunkba. Ami fogadott maga a rémálom...
-Ezzel soha nem viccelnék.-mondta halál komolyan. A mosoly az arcomra fagyott, majd felpattantam. Fel-alá kezdtem járkálni, miközben homlokomat dörzsölgettem.
