2014. július 29., kedd

Third-I want you by my side

A szívem a torkomban dobogott. Luke hatalmasat sóhalytott, majd a zsebéből előhúzott egy fekete borítékot. Lefagytam. Nem, ez lehetetlen. Az agytekervényeim azonnal dolgozni kezdtek, mikor bevillant valami. Előtört belőlem a nevetés. Luke továbbra is komoly arccal bámult rám.
-Most viccelsz, ugye?-kérdeztem egy bátortalan mosollyal az arcomon.
-Ezzel soha nem viccelnék.-mondta halál komolyan. A mosoly az arcomra fagyott, majd felpattantam. Fel-alá kezdtem járkálni, miközben homlokomat dörzsölgettem.
-Honnan a francból szerezted ezt a vacakot, Luke?!-kérdeztem idegesen.
-A konyhapulton találtam, mikor hazaértünk.
:Nem, nem, nem.- ismételgettem kétségbeesetten. Luke próbált megnyugtatni, több-kevesebb sikerrel. Soha nem hittem ezekben az istenverte borítékokban és hozzájuk fűződő történetben, de most valahogy félni kezdtem tőlük.
-Mióta lehet ott?-kérdeztem idegesen.
-Sejtelmem sincs.-mondta ugyanolyan kétségbeesetten Luke.
-Kinyitottad?-kérdeztem talán a számunkra legfontosabb kérdést.
Luke habozva bár, de félénken bólintott.
-Mennyi?
-36 nap.-mondta, majd lesütötte szemeit. Az idegességem kiütötte volna már a Richter skálát is. Ha az a boríték pontoan harminchat napja hever a konyhapulton?!
-Szerinted kié?
-Halvány sejtésem sincs.-jelentette ki Luke.
Ekkor tört elő belőlem zokogás. Tulajdonképpen valaki a kezembe adta a halálom dátumát. Luke felállt és karjaiba zárt. Nem mutatta, mennyire ideges, de teste rázkodott. Minden erejével azon volt, hogy ne mutassa ki a benne lakozó félelmet, mégsem sikerült teljesen elrejtenie előlem.
-Nem akarok szólni róla senkinek.-mondtam. Válaszul bólintott. A fejem búbján hagyott egy forró csókot, majd kezeit átkulcsolta a derekamon. Fejem mellkasának döntöttem és vártam, hogy illata mielőbb az orromba kússzon. Imádtam őt, tetőtől-talpig, nem volt egy apró hibája sem, amit ne szerettem volna. Akár hozzám, akkár hozzá tartozik a boríték, egyet tudok. Ő fog a legjobban hiányozni nekem. UTÁLLAK BLACK COVER!
-Deborah Faith Clarsson, remélem van Bakacslistád!-mondta nevetve, mire szúrós szemekkel néztem rá. Mosolya az arcára fagyott, mikor rájött ez nem volt egy jó poén.
-Ne haragudj!.mondta lebiggyesztett ajkakkal, majd felém hajolt és lágyan megcsókolt.
Hazaérve azonnal kutakodni kezdtem a fiókokban, hogy előkeressem tizenötödik életévemben összeállított bakacslistámat. Az éjjeliszekrény legalsó fiókjában bukkantam rá. Tizennégy+1 pont szerepelt rajta. Az utolsó akkor került fel rá, mikor megismertem Lukeot.

  1. Mielőtt meghalnék, szeretnék részt venni egy fesztiválon.
  2. Mielőtt meghalnék, szeretnék egy esküvőt a tengerparton.
  3. Mielőtt meghalnék, szeretném összehozni Corát és Ezrát.
  4. Mielőtt meghalnék, szeretném megmenteni egy ismeretlen életét.
  5. Mielőtt meghalnék, szeretném, hogy valaki tömegben valljon szerelmet.
  6. Mielőtt meghalnék. szeretnék eladni egy tucat lemezt és abból meggazdagodni. 
  7. Mielőtt meghalnék, szeretnék megnézni egy darabot a Sidney Operában.
  8. Mielőtt meghalnék, szeretnék úszni az Adriai tengerben.
  9. Szeretnék egy nászutat Bora Borán.
  10. Mielőtt meghalnék, szeretnék segíteni egy rászorulón.
  11. Mielőtt meghalnék, szeretnék valakinek örömet szerezni.
  12. Szeretném lenyelni a fahélyat.
  13. Mielőtt meghalnék, szeretnék hegyet mászni.
  14. Mielőtt meghalnék, szeretnék ÉLNI. 
15. I want YOU by my side

-Angyalom, mit szorongatsz a kezedben?-ölelt át hátulról Luke, majd egy lágy csókot lehelt a kulcscsontomra.
-A bakancslistámat!-jelentettem ki elégedetten, majd a kezébe nyomtam. Szemei végigjárták a sorokat, majd tekintete az arcomra vándorolt.
-Vágjunk bele!-jelentette ki, mire az arcomra széles mosoly húzódott. Nem volt ötletünk, hogyan valosítjuk meg, de tudtuk, hogy ezt a tervet mi végigvisszük.

2014. június 16., hétfő

Second-Six degrees of separation

-Maszaaat!-kiáltott Luke, mire közös kedvencünk megjelent az ajtóban. Azonnal felém futott, majd a làbaimhoz dörgölődött és dorombolni kezdett. Luke fejcsóválva nézett végig a szétszaggatott függönyökön, párnákon és bútorokon. Majd végül komor tekintete vidámmá váltott, mikor összefutottak a nevetőráncok a szeme sarkában. Lehajolt, majd felkapta a szürke kiscicát az ölébe. A nyakát kezdte el simogatni, mire a macska dorombolva fejezte ki tetszését. Mosolyogva dőltem neki a konyhapultnak és távolról figyeltem szerelmem gyönyörű arcát. Tengerkék szemeit rám emelte, majd óvatosan letette az állatot a földre. Közelebb lépett hozzám, átölelte a derekam, majd ajkaival megtámadta a sajátjaimat. Egyszerre volt vad és gyengéd, amivel a felhők fölé repített. Kezeimmel a tarkóját simogattam, majd tenyeremet felvezettem tökéletesen beállított szőke hajába. Közelebb húzott magához (már ha lehet ilyet mondani). Óvatosan benyúlt a térdeim alá és felültetett a konyhapultra. A lábaimat derekán összekulcsoltam. Felmordult, mire nekem felfelé görbült a szám. Ujjatlan pólója alját kezdtem húzigálni, majd egszerűen lekaptam róla és a földre dobtam.
-Szevasztok skacok!-hallatszott Michael vidám hangja az előtérből.
-A kurva életbe!- háborgott Luke, majd felkapva a pólóját mászott fel az emeletre. Igyekeztem kissé rendbe tenni kusza kincseimet, mire a fiúk Cora társaságában beléptek a konyhába.
-Hát te?- kérdezte Cal.
-Főzni készültem.
-Na és Luke?-kérdezte Ash, majd benézett a nappaliba-Az előbb láttuk felmenni a lépcsőn.
-Vasal.-válaszoltam.
-Vasal?-kérdezte Michael megrökönyödve.
-Vasal.
-Luke vasal?-kérdezte Cora, majd elnevette magát.-Mondtam én, hogy belerontunk valaminek a közepébe.
Mindenki dőlt a nevetéstől, mire nekem az arcom lángokba borult. Cora nevetve ölelt magához.
A szőke unottan bicegett le az emeletrő.
-Jót vasaltál, Lukey?-kérdezte szepillarebegtetés közepette Ash.
-Nem vasalni voltam fent, én teregettem.
Szemeimmel villámokat szórtam volna, ha képes lettem volna rá. Persze mindenki dőlt a nevetéstől, kivéve kettőnket.  Luke komoly arccal meredt rám, de szeme csillogásából tudtam, hogy jót derül a saját szerencsétlenségünkön. A fiúk helyet foglaltak az ebédlőasztalnál, mi pedig jobb híján a fiúk ölében ültünk. Nevetgélve sztorizgattunk. Luke szorosan ölelte át a derekam, mintha attól félt volna, hogy bármelyik pillanatban felpattanok és itt hagyom örökre. Régen rengeteget veszekedtünk, lényegtelen apróságokon. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy ő nem egy átlagos srác. Mindig is fájtak azok a szavak, amiket a rajongói vágtak hozzám. Mindet igaznak éreztem, de soha nem volt merszem neki elmondani. De tudta. Mindig is tudta mit érzek, hiszen már annyira ismert mint a tenyerét. Úgy olvasott a gondolataimban, mintha egy nyitott könyv lennék. És az is voltam. Számára. Őt nem kellett megfejteni. Ő mindig kimondta, ha megbántottam vagy a fájdalmat okoztak neki. És mindig szenvedett helyettem is, mikor bántottak. Egy idő után sikerült megszoknom, hogy bántanak, de neki nem. Annyira kedves és szerető ember volt. Nem értette, miért jó másoknak, ha engem bántanak. Gondolataimat azonnal elűzte egyetlen apró csókjával. Ahogy ajkai súrolták a kulccsontom egész testem megremegett és libabőr futott végig rajtam. Luke kuncogni kezdett heves reakciómon. Imádtam ahogy nevet. Gödröcskéi kirajzolódnak, szeme sarkában összefutnak a nevetőráncok és kiengedi bársonyos hangját. Ashton csiklandozni kezte Corát, aki vergődésében beesett az étkezőasztal alá és rátehénkedett a macskára, aki irtózatosan felnyávogott és futva hagyta el az ebédlőt. Társaságunk dőlt a nevetéstől, még Ash is. A vöröske dühöngve mászott ki az asztal alól, majd karba tett kézzel kifújt egy tincset a szeméből. Szúrós szemekkel nézett Ashtonra, aki nevetése közepette már az asztallapot csapkodta. A mellette ülő Calum megkocogtatta a vállát, Ash pedig Corára emelte a tekintetét. A mosolya az arcára fagyott, ahogy barátnője morocos arcára pillantott.
-Jaaj, Édes! Annyira aranyos vagy. Tudom, hogy szeretsz.- mindenki nevetni kezdett. Cora továbbra is morcosan nézte.-Elveheted a bankkártyám.
Cora felhúzta az egyik szemöldökét. Ajjaj, Ash nagyon rossz helyre tapintottál. A 5SOS rajongók Corát sem hagyták nyugodni. Azzal támadták, hogy Ash pénzéből él. Való igaz, Cora mindig egyedi készítésű ruhákat hordott, amiket neki terveztek. De nem szorult Ash pénzére. Nagyon jómódú családból származott, a szülei ügyvédek voltak. Mindent megkapott tőlük, egyetlen dolog kivételével...az idő. Ezért is tart mindig a fiúkkal turnén. Nem tudná elviselni, hogy Ash is ugyanígy tegyen. De vége. Ezentúl én is velül tarthatok, hiszen elvégeztem az egyetemet. Dolgozhatok fotósként, végre teljesülhet az álmom.
Barátnőm rettenetesen megharagudott Ashtonra, aki próbálta kimagyarázni magát több-kevesebb sikerrel. Végül megtört a jég, mikor bejelentette, hogy meg akarta lepni a vöröskét egy nyaralással. Cora mindig is örült ezeknek. A srácok nem mentek haza, elfoglalták a vendégszobákat. Luke a karjaiban vitt fel az emeletre, a saját hálószobánkba. Végigdöntött az ágyon, majd felém kerekedett és lágyan megcsókolt. Ívelt ajkait mosolyra húzta, majd helyet foglalt mellettem. Magához húzott, kezei védelmezően fonódtak derekam köré. Arcát belefúrta a nyakhajlatomba, majd néhán puszival hintette be az érzékeny bőrömet, aminek következtében az álom apró pillangóként szállt le rám.
    Madárcsicsergés, a nap lágyan simogatja az arcom. Na persze... Calum és Michael az ágyunkon ugrálnak, a nap sugarai pedig szinte kiégetik a szemem. Jó napnak nézünk elébe... 
-Calum húzz el innen!-morogott Luke, hiszen az említett püfölni kezdte egy párnával. Marha...
-Na micsida szeretet árad felőled, Lukey!-mondta Calum gügyögve, mire Luke megfordult és a srác leesett az ágyról, a fejét pedig sikeresen beleverte a fűtőtestbe. Mike fulldokolni kezdett a nevetéstől. Feltápázkodtam, majd amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a szobát. Lecammogtam a lépcsőn, majd a konyhába léptem. A pulton egy bögre forró kakaó volt elhelyezve egy 'Ashton' feliratú bögrében. Teljes nyugodtsággal kortyoltam bele és vártam, hogy a finom kakaó íze kényeztesse az ízlelőbimbóimat. De ahogy megéreztem az ízét azonnal kiköptem.
-Aha! Tudtam, hogy valaki meg akarja majd inni ezért cukor helyett sót tettem bele!-ugrott elő Ashton a konyhaszekrényből. Megvontam a vállam.
Cora is lejött a lépcsőn, teljes díszben. Odalépett Ashtonhoz és szenvedélyes csókban részesítették egymást. Fintorogva húztam el a szám, mire barátnőm oldalba bökött én pedig leestem a székről. Ashton felnevetett, majd kinyújtotta a kezét és felhúzott. Luke kócosan lépett be a konyhába, ami megmosolyogtatott. Fekete, csőszárú nadrágot viselt és Nirvanas pólót. Gondoltam ideje lesz felöltöznöm. Egy farmerre és fekete pólóra esett a választásom. A hajamra egy fejkendőt kötöttem, majd felhúztam a fekete Vans-om. Lecsúsztam a karzaton, majd Luke szájára nyomtam egy apró csókot. A szőke összekulcsolta újjainkat, majd elindultunk a sétálóút felé. Mindig oda megyünk, hiszen ilyenkor vásár van. Vigyorogva mászkáltam az édességgel és házi készítésű finomságokkal megrakodott bódék előtt. Luke távolról figyelt, miközben néhány rajongoval beszélgetett. Mivel elég édesszájú vagyok vásároltam néhány nyalókát meg gumicukrot, amit csak ilyenkor lehet kapni. Egy idős hölgy kínálalta előtt álltam meg. Gyönyörű, hímzett kendőket árult. Elmosolyodtam egy-egy One Direction logóval ellátott anyagon. Mosolyogva sétáltam tovább. Miután mindent végignéztem tekintetemmel szerelmemet kezdtem keresni. Nem láttam sehol, ezért kissé lehangoltam ültem le a legközelebbi padra. A telefonomat otthon hagytam, így felhívni sem tudtam. Kibontottam az egyik nyalókát és kisgyerekhez hasonló módon kezdtem nyammogni rajta. Körülbelül egy fél órát ültem ott, mikor Luke megjelent egy hatalmas csokor rózsával. Csókban forrtunk össze, majd elváltunk egymástól. Mélyen a szemembe nézett, majd megszólalt:
-Deborah, el kell mondanom valamit...
Szívem kihagyott egy ütemet. Sohasem szólított a teljes nevemen. Hatalmas baj van...
***
Hola! El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok a rendszeres olvasóknak, hogy feliratkoztak. Rengeteget jelent. Az új részről nem tudok semmi konkrétat mondani, hiszen vizsgázom jövő héten, de utána igyekszem. Mégegyszer nagyon szépen köszönöm!

2014. június 9., hétfő

Firs-Happiness can be found even in the darkest times


Talán életem legszebb nyarának indult. A Cambridge egyetem bentlakásában ültem és apát vártam. A csomagjaim összepakolva hevertek a földön, a vizsgajegyeimet rejtő boríték pedig a kezemben. Ahogy a kilincs lenyomódott édesapám dugta be a fejét az ajtón.
-Szerbusz, kislányom!-köszönt mosolyogva, majd magához ölelt. A fejem búbjára nyomott egy puszit.
-Ezra?-érdeklődtem a bátyám után.
-Nem tudott jönni, dolgozik.-mondta mosolyogva. A testvérem fesztiválszervező. Kiskora óta imád rendezkedni meg szervezkedni, várható volt, hogy ilyen pályán indul el.
Az autóban az elmúlt időkről meséltem neki. Szándékosan nem kérdezett Luke-ról. Már másfél éve boldogítjuk egymást. Már azelőtt jóban voltunk, mielőtt elkezdte volna zenész karrierjét. Nehéz abban a tudatban élni, hogy lányok milliói esedeznek a lába alatt és bárkit megkaphatna és csak egy szavába kerülne. Elég ritkán találkozunk. Ő turnén, én egyetemen. Milyen pofátlan vagyok, be sem mutatkoztam. Deborah Faith Clarsson vagyok, persze egyesek csak úgy ismernek "Luke ribanc barátnője". 18 éves vagyok és most végeztem el az első évemet a Cambridge Szaktudományi Egyetem Ausztrál Karán. Black Cover városában élek, ami Ausztráliában, Sidneytől 150 km-re fekszik. Észre sem vettem, de elaludtam. Általában mindig elbóbiskolok az autóutakon, amivel Luke agyára szoktam menni. Ma van a turnéjuk utolsó állomása, ami nem más mint Melbourne. Luke abban a hitben él, hogy ma még vizsgám van és nem érek el az utolsó koncertjükre. Valahol a puszta közepén voltunk, mikor felébredtem. Azonnal megpillantottam a Black Cover feliratú táblát. Izgatottá váltam, hiszen egy óra múlva indulok repülővel Melbourne-be. Nem sokan ismerik a szülővárosomat, mindenki inkább menekül innen. Ugyanis az emberek fekete borítékokat kapnak a postán. Én nem hiszek ebben. Csupán mendemondának találom. Ledobtam a cuccaimat, majd beszívva az otthoni levegőt készültem fel rá, hogy néhány óra múlva, két hónap elteltével láthatom a szerelmemet.


*Luke Hemmings*

Idegesen tördeltem az ujjaim. Igazából nagyon sajnáltam, hogy Borah nem lehet itt a koncerten. Nagyon rég nem láttam már, szerteném már csókolni ajkait. Igazából bíztam benne, hogy megjelenik és tökéletesen ívelt ajkait az enyémekre nyomja bátorításként. Elszigeteltem a hallásom a külvilágtól, mikor bedugtam a kis pöcköket a fülembe. Utolsó reményeimet is elveszítettem, mikor a hangtechnikus visszaszámolt háromtól, mi pedig felléptünk a színpadra. Tompán hallottam a nekünk szóló sikításokat.Felcsendültek a Gotta Get Out első akkordjai, majd bánatomat félretéve kezdtem el énekelni. A rajongók velem együtt kezdték kántálni a már jól ismert sorokat, ami miatt mint mindig, most is dagadt a májam. A szemeimet becsukva énekeltem ki a magasabb hangokat is. Mindent bele akartam adni ebbe az utolsó koncertbe. Végre itthon vagyunk. 
-Jó estét Melbourne!-kiáltott bele Cal a mikrofonjába. Ezt egy sikítás követte. Bármit mondasz nekik sikítanak. Annyira aranyosak...Gondoltam megviccelem egy picit őket.
-Ismeritek azt a számot, hogy: you look so perfect standing there, in my American Apparel underwear...-kezdtem énekelni a refrént, amit egy hatalmas sikítás követett.-Na ez nem az lesz.
Mindenki nevetni kezdett.
-Hearthache on the big screen.-mondta Michael. Énekelni kezdtem, majd a színpad mellé pillantottam. Egy szőke lány állt ott, gyönyörű mosolyával és integetni kezdett. Legtöbben észrevették, hogy valamire nagyon felfigyeltem és arra pillantottak. Sokan mutogattak Borah felé, ami neki nagyon fájt. Soha nem beszélt nekem arról, mennyire fáj ez neki, de mindig láttam rajta. Egy sajnálkozó pillantást vetett rám, majd eltűnt a backstage-be vezető ajtóban. Mindig hibásnak éreztem magam ezek miatt, hiszen oktalanul bántották. Még elénekeltünk két számot, majd szünetet tartva lemásztunk a színpadról. Leraktam a gitáromat, majd futva rontottam be az öltözőmbe. Ott ült a kanapén, lábait felhúzta és magához ölelte a térdeit. A fejét lehajtotta. Odaléptem hozzá, majd magamhoz öleltem.
-Sajnálom...- súgtam a fülébe, miközben beéülről kicsattantam az örömtől, hiszen hónapok óta nem volt alkalmam vele találkozni. Fejét felemelte, mosolyra húzta kívánatos ajkait. Szemeimet lehunytam, majd ajkaimmal az övét súroltam. Megéreztem epres ajakápolójának ízét, majd mosollyal az arcomon kezdtem falni ajkait. A szívem kétszeresére gyorsította ritmusát. Ugyanazt éreztem akkor is mint első csókjánál. Ekkor még nem sejtettük, hogy önfeledt boldogságunknak hamarosan vége szakad...
   A konert végére nagyon elfáradtunk, de Borah jelenléte rengeteg energiával töltött el. Imádtam, ahogy állt a színpad mellett és ritmusra dobolt a lábával. A kocert végén feldobva szökkentem le a színpadról, majd odaléptem hozzá és egy újabb csókot csentem tőle. Ashton barátnője is eljött, Cora. Ő és Borah a legjobb barátnők. Tulajdonképpen Ashtonnak és Corának köszönhetem, hogy most a szerelmem apró kezét szorongathatom. Apró csókont csentem tőle, amikor megjelentek a VIP jegyesek. Rengeteg aranyos lány fordult meg közöttük. Volt aki képet meg aláírást, de a bátrabbak puszit meg ölelést is kértek. Borah és Cora a sarokban ültek egymásnak dőlve és minket figyeltek, miközben magukban pusmogtak. Elköszöntem a lányoktól, majd odaléptem Hozzá. Gyönyörű kék szemei csodálatosan csillogtak. Felkaptam az ölembe, majd elköszöntem a fiúktól és kimentem a kocsihoz. A sofőr elvitt a reptérre, mi pedig felszálltunk az első Sidney-be tartó gépre. Borah szokásához híven elaludt én pedig ártatlan arcát tanulmányoztam. Arcának tökéletes vonásai gyönyörűen kirajzolódtak. Álmában elmosolyodott, majd törékeny kezeit körém fonta. Kicsit hátrébb húzódtam, mire azonnal felkapta a fejét. Álmosan pillantott körbe, majd közelebb hajolt és apró csókot nyomott ajkaimra. Megkezdődött a leszállás. A reptér parkolójában ott állt a fekete terepjáróm. Kinyitottam neki az ajtót, majd megkerülve az autót én is. A kezét a váltóra helyeztem, majd rátettem a sajátom. A szemembe nézett, majd mosolyogva megszólalt.
-Annyira hiànyoztál...-kissé bűntudatot keltett bennem ez a mondat. Nekem is hiányzott, de nekem a figyelmemet elterelték a fiúk meg a rajongók. Persze, azt az elviselhetetlen űrt  én is  éreztem a szívemben. Számat mosolyra húztam, majd megcsókoltam. Nem vagyok a szavak embere, és ezt ő is tudta. Egyikünk sem tudott nyíltan beszélni az érzéseiről, és ezen nem is akartunk változtatni. Inkább a tetteinkkel, az apró gesztusokkal mutattuk ki az egymás iránt érzett szeretetünket. Az egész utat átbeszélgettük. Ő mesélt az egyetemről, én pedig a turnéról. Egyikünknek sem volt új a két téma, hiszen Skype-on minden nap beszélgettünk. Nevetve léptünk be a közös lakásunkba. Ami fogadott maga a rémálom...

2014. május 21., szerda

Prologue- When everything seems to be okay

Black Cover városának lakói azt vallják, hogy az a szerencsés ember, akihez nem jár a posta, hiszen ebben az apró városkában az emberek fekete borítékokba csomagolt leveleket kapnak. Ezek-az egyszerű emberek átal elnevezett dolgok- nem rejtenek mást csak egy számot. Ha valaki a halàlán van, ezek a levelek a megmaradt napjait rejtik. Debora Faith Clarsson boldog életét éli. Megtalálta élete szerelmét, az egyetemen kiválóan teljesít, körülötte minden rózsaszínbe burkolózik, mindaddig amíg az àtkozott fekete boríték elő nem kerül. De mi történik, ha a számok tévednek? Ha végre kerül valaki, aki végére akar jàrni a titokzatos levelek hátterènek? Ha valaki nem fogadja el a sorsát és legyőzi a halált?